2020. február 7., péntek

Kézműves hét

A héten volt több kézműves programunk.
Hétfőn ismerkedtünk a csirízzel. Maszkot készítettünk.







Hagyományőrzésen a kosárfonással (vagy inkább a koszorúfonással) ismerkedtünk.




(Egy kis fodrászkodás.)

(A lányok szerint ezt is mindenképpen le kellett fényképeznem. :) )
És elkészültek az álarcok. Nagyon jók lettek. (A többi kép homályos, azért nem teszem fel. :( )



Azért persze tanultunk is. Kiolvastuk Az időgladiátorokat. Akik hiányoztak (ma vagy korábban), azoktól hétfőn kérem a füzetet. A könyvet már nem kell hozni.
A könyv igazán 21. századi irodalom. Pl. volt benne Pointerpol. Amiből aztán lett forinterpol, vagy

Majd ha javítom, szerintem lesz még szórakoztató iromány! :)
Sajnos a Krétába még mindig nem írhatok órákat. Új hf. nincs, a fogalmazás füzetben kell megcsinálni még a javításokat (ma fogalmazás órán is végig azt csináltuk), és a hiányzóknak a már említett időgladiátoros füzetet kell kitölteni, hétfőre behozni!

A jövő hétről: pénteken lesz a farsang. Kérlek Bennetek, beszéljétek meg e-mailben, ki hoz fánkot, ki üdítőt, nehogy 27-en süssetek majd!
Szombaton lesz a bál, erről még mindig nem kaptunk semmi újabb tájékoztatót, ha jön, azonnal elküldöm.

Szép hétvégét kívánok!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...