2017. december 2., szombat

Szőnyeg és BonBon Matiné

Hétfőn délután megkaptuk a szőnyeget!!! A gyerekek nagyon örültek neki!!! (És persze mi is! :) )
Örömmel hemperegtek rajta. Finom puha, meleg. És ezen persze jobb játszani is! És a diavetítéshez is össze tudtunk kuporodni! Szóval élvezzük nagyon! Köszönjük szépen!!!



Pénteken volt a BonBon Matiné. Ez az előadás sokkal jobb volt, mint az első. Interaktív, vidám. A gyerekeknek kellett énekelni, kiabálni, tapsolni, csettinteni, kezet rázni, ugrálni, sikítani, úgyhogy élvezték. Voltak, akik táncra is perdültek.





 


 A buszon sajnos többen rosszul voltak. Nagyon meleg is volt, talán ez is az oka. A következő előadáskor - januárban lesz - viszek Deadelont. Akik most nem voltak jól, azoknak fogok adni. Aki nem szeretné, hogy kapjon a gyermeke, kérem, majd jelezze!

Hétfőn fogadó óra lesz. Még ma éjfélig tudtok időpontot foglalni rajta az e-naplóval!

Szerdán várjuk a Mikulást!
Péntek délután karácsonyi játszóház lesz. Ez úgy szokott zajlani, hogy a gyerekek választhatnak, melyik terembe mennek, ahol a tanító kézműves foglalkozással vagy játékkal várja őket. Sajnos a mi évfolyamunkon időnként úgy döntünk, hogy osztálykeretben oldjuk meg, ezért ez a játékosság elveszik. Még nem beszéltük meg, ez az alkalom hogy lesz, majd holnap az értekezleten. Én kézműves programmal várom a hozzám érkezőket.

Áldott adventi készülődést kívánok Mindnyájatoknak!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...