2017. december 21., csütörtök

Karácsony

Ez a hét már az ünnep fényében telt! :)
Hétfőn a németesek ünnepi programján vettünk részt. A kis műsorukat videóra vettem, de néhány kép azért készült (Feri bácsinak is köszönhetően):








Este közösen készültünk. Mint ahogy ott is elmondtam, ennek az volt a célja, hogy ebben az időszakban sokszor elfeledkezünk a lényegről. A fejünk tele van a tennivalókkal, bevásárló listával, vacsora menükkel, takarítással stb., és elfeledkezünk, hogy mi a legfontosabb. Volt 2 óra, amikor együtt készültetek a gyerekekkel, időtöket, energiátokat nekik adtátok. (Bízom benne, hogy ez nemcsak hétfőn 5-7 között volt.:) )
Sajnos az ernyős képeim nagyon rosszak lettek. Kérem, akik fotóztak, küldjenek át! Pl. a kendős fogóról nem is készítettem fényképet.





















Kedden volt a karácsonyi vásár. Idén kicsit szegényesebb volt. Na, itt végképp nem tudtam fényképezni, örültem, hogy a gyerekeket megőriztem! :) Kérdeztétek páran, hogy mit lehet kapni. Mint már korábban is írtam: megunt, de jó minőségű játékokat, könyveket, saját készítésű ajándékokat, sütiket, focis kártyát :). Az iskola Facebook oldalán láthattok róla képeket. A bevétel az árusoké (a gyerekeké).

A szerda viszonylag nyugodtan telt.

Csütörtökön csodálatos ünnepi műsor volt. Ha van kedvetek, ma 17 órától meg tudjátok nézni a nagyiskolában. A gyerekek is szó nélkül nézték, élvezték, tapsoltak.
A gyerekek megkapták a LÜK készletet, és - hogy valamit kézhez is kapjanak - készítettem nekik ajándékot. Mivel a legtöbben





egyből elfogyasztották, megmutatom Nektek, milyen volt eredetileg. :) Ebben a hónapban aktualizáltam a bárányt, így mézeskalács barit kaptak azok, akik egész hónapban aranybárányt kaptak.
Estére pedig a hó is megérkezett, úgyhogy minden adott a karácsonyi hangulathoz!

Lefényképeztem az osztályban lévő gazdátlan ruhákat. Ezek biztos a valamelyikőtöké, mert a termünkben voltak. Többszöri kérdezgetésre sem ismerték fel a gyerekek, hátha Nálatok nagyobb sikerem lesz:










A szünetre kaptak házi feladatot a gyerekből. Tőlem is kaptak volna, de elfelejtettem elmondani :), mégpedig sokat pihenni, játszani, kint lenni a jó levegőn, vitamint enni! :)
Matematikából pedig szorgalmi feladatot kaptak, mindenkinek bejelöltem a tk.-ben, illetve a mf.-ben.

A szünet után számíthatnak a gyerekek minden tantárgyból felmérőre! Környezetismeretből január 18-ra (testünk), matematikából (egész féléves anyag) január 22-re tervezem.


A hét aranyköpése:
- Nem húzod ki a fogad?
- Majd dzsúdón úgyis kiverik!

😁😁😁

Kaptam az iskolával kapcsolatos otthoni aranyköpéseket is, amelyeket Veletek is megosztok:



Anya, mindig meg szeretném kérdezni Márti nénit, hogy elsősök is írhatnak-e rotringgal, csak elfelejtem a nevét.

"magányhangzó"
"hintő", amit az egyik fiú kaphat, ha tovább rendetlenkedik
 




A héten videó felvételek is készültek:

A németesek tánca az Idősek karácsonyán:
 https://www.youtube.com/watch?v=8nWM9PBaBbg&feature=youtu.be

A németesek műsora:
 https://www.youtube.com/watch?v=0t1lINeTz8E&feature=youtu.be

És végül az osztály saját komponálású (!!!!!!) éneke, amivel kívánok Mindnyájatoknak áldott, békés karácsonyt, és nagyon boldog új évet!
https://www.youtube.com/watch?v=Ul_EWT6DA8U&feature=youtu.be


Csanádék küldtek fényképet, Ti is megkaptátok e-mailben, de ide is ideteszem a linkjét:
 https://photos.google.com/share/AF1QipN5KAUOZpXSFaBeL-I6vt0zQj9o7yVZojTxtG7JQ0-Vww0QCCnZtmCkadPyybPJyQ?key=R0c0YzliZmJSRXdQak1fSkhJUU1fU1ZZU1BZeldn

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...