2017. szeptember 29., péntek

Szeptember vége

Eltelt egy hónap. A gyerekek kezdik megszokni az iskolát. Sokan veszik fel a ritmust, de vannak, akik még inkább játszanának, mint tanulnak. Pl. péntek délután mondom a gyerekeknek, hogy öltözzenek át tornaórára. Szinte mindenki nyafogott, fáradtak voltak már, nem volt kedvük. Azzal próbáltam kedvet csinálni, hogy megszavazhatták, tánc legyen vagy torna. A többségnek még szavazni sem volt kedve, csak játszottak volna. Mondtam, hogy ha rendesen dolgoznak, 5 feladat lesz, utána mehetünk ki az udvarra. Na, nagy nehezen hajlandók voltak átöltözni, felmentünk. Kb. a 20. feladat után még elővettem a labdát is. 1 órát voltunk fent. Végig dolgoztak és mosolyogtak. Alig akartak lejönni (csak már jöttek a néptáncosok). Az udvaron mit csináltak volna? Lődörögnek, piszkálódnak. Elég nehéz lenne megmagyarázni, hogy sokkal szórakoztatóbb, ha együtt játszunk, és még jobban fejlődnek is! Majd hétfőn a beszélgetős óránkon visszatérek rá, mert pénteken mire átöltöztünk, alig maradtunk.
Időnként emlékeztetem őket, hogy ez már iskola, nem ovi, ahol ha akartak részt vettek a kezdeményezésben, de ha nem volt kedvük, játszhattak. De szerintem 1 hónap alatt elég jól átálltak (legalábbis a többség)! Már sok mindent nem kell mondani, előkészülnek órára, ismerik a szokásokat. A maguk után elpakolás nehéz még. A játékokat ott hagyják (hagynák), a tankönyv elöl marad, a szandál az út közepén stb.
Alakulnak a barátságok (szerelmek :) ), csoportok. Vannak, akik még keresik a helyüket, de nem elutasítók a gyerekek. Ha látom, hogy valaki unatkozik, mindig lehet találni társat, aki elhívja. De néha mintha olyan fáradtak lennének, hogy már játszani sincs kedve némelyiknek, csak lődörög az udvaron. Figyeljetek, hogy pihenjenek minél többet! Lehetőleg olyan játékot ajánlok, ami csendes!!! Egész nap zajban vannak, ez az idegeket is megterheli! És ha csak lehet, mozogjanak! Tehát ne tv-t nézzenek, hanem biciklizzenek, focizzanak, kiránduljatok stb.! Ha lehet, hintázzanak sokat!!! Sokkal pihentetőbb!

Na, lássuk, mi volt a héten!
Igazán látványos dolog nem történt (mármint amit fényképezni kellett volna :) )! A gyerekek már 15 betűt ismernek, 3-ig ismerjük a számokat! 1 hónap alatt szerintem ez rengeteg! Elkezdték az összeolvasást. Persze ez még nem megy mindenkinek tökéletesen, ezért is írtam, hogy elkezdték! Még csak szeptember van!!! Ti is legyetek türelmesek!!!

Környezetismeret órán megfigyeltük az őszi növényeket, időjárást:





















A gyerekek állandóan éhesek. :) Tízórai után az ebédet várják, ebéd után az uzsonnát. Pénteken le is fényképeztem, ahogy Zoé egyszerre két kézzel eszik! :)





A heti értékelésnél külön jutalmat kaptak, akiknek minden héten fehér volt a bárányuk! (Megmutatom, mert voltak, akik meg is ették!)
És ismét szépítgették a gyerekek az udvart.





Aranyköpések:

- Miért mászkálsz? Vége van az órának?
- Igen... Szinte!





***

- Márti néni, X nem akarja megfogni a kezem, mert megfogtam egy papír zsebkendőt, ami pisis volt!



Házi feladat: a labdásban volt, a pontos oldalszámra nem emlékszem. :( De be van jelölve! Illetve a nagyalakú írásfüzetben! Hazavitték a gyerekek!


A jövő hétről:
Hétfőn fogadó óra lesz, erről írtam e-mailt!
Előre jelzem, hogy október 11-12-én papírgyűjtés lesz! Ez úgy történik, hogy a nagyiskolában van egy konténer, ott mérik le a papírt, és beírják, melyik osztály hozta! Tehát fontos, hogy az 1.c-hez írják fel! Verseny van az osztályok között! A nyertes általában tortát kap. A befolyt pénzt mindig a gyerekekre fordítják vissza, idén még nem tudom, pontosan hogy lesz (volt, amikor az osztály kapta meg, volt, hogy vettek valamit az iskolának, jó lenne, ha most is valami játékot kapnánk)!
Kezdjétek el összeszedni a papírokat irodákból, munkahelyről, nagymamától stb.!!!

Kérjük, aki tud, hozzon olyan papírt, amire a gyerekek rajzolhatnak! Sok munkahelyen dobálnak ki, aminek egyik oldala még üres, vagy valamit elválaszt stb. Elég luxus, ha fénymásoló papírt használják erre a gyerekek!
Ha van valakinek olyan polca otthon, amire a cipőket rakhatnánk (28 pár), kérem, jelezze! Láthattok ilyet pl. a bejáratnál, vagy a mi szintünkön a másik osztálynál. Szegény takarító néni a szekrény tetejére teszi fel a cipőket, hogy fel tudjon mosni, reggel a gyerekek nem érik el, nekünk kell leszedegetni! A sár, hó beálltával különösen gond lesz!
Lesz sakk szakkör, ha valakit érdekel, felsős kolléga tartja hétfőn, kedden 15,30-16,15. Jövő héten jön bemutatkozni!

Szép hétvégét kívánok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...