2017. szeptember 1., péntek

Évnyitó

Elérkezett az első igazi bejegyzés!
Magamhoz képest elég keveset fényképeztem! :) Ennek az az oka, hogy én is úgy belemerültem a programokba, hogy eszembe sem jutott. Nézzük sorra a nap eseményeit:

A nagyiskola udvarán gyülekeztünk. Kicsit álmosan, kicsit izgatottan...


Nagyon meg kell dicsérnem az osztályt. Az évnyitó alatt szépen, fegyelmezetten vettek részt. Úgy, hogy mindkét oldalunkon nyüzsgött az osztály!

Amikor elszakadtunk a szülőktől, kipakoltunk, megnéztük az iskolát. Kicsit ismerkedtünk egymással az aulában, tanulgattuk egymás nevét. (Ezt még hétfőn folytatjuk.) (Pl. itt sem készítettem képet.)
Megbeszéltük az iskola rendjét. Ezt olyan módon, hogy mindenki húzott egy kis kört, kiszínezte, elmondta, mit lát rajta, ez helyes vagy helytelen. Kiraktam az ajtóra, hogy mindig lássuk a "szabályokat".
Kis szusszanás után Anett nénivel is színeztek a gyerekek, ezt a táblát majd az öltözős szekrényekre tesszük ki. (Látszik, itt ráértem. :) )








Megkapták a gyerekek az órarendet, megbeszéltük, mit jelentenek a kis képek. Kiosztottam a tankönyveket, ezt kérjük bekötni, névvel ellátni! Ne felejtsétek beletenni a könyvjelzőt (a könyv, munkafüzet hosszabbik oldalánál hosszabb szalag vagy fonal rögzítve celluxszal vagy tűzőgéppel az utolsó, kemény laphoz)!
Kaptak a gyerekek házi feladatot: a környezetismeret munkafüzetben  (ha minden jól megy, be van jelölve): 6. o. 4., 7. o. 6. f.

Ebédeltünk, és a gyerekek megkapták a kis zászlójukat.
Itt az órarend, ha valaki elvesztette volna (egy kis módosítás már történt, pénteken 3 óra meg lett cserélve):


A jövő hétről:
Hétfőn első órában még nem tesizünk, ültetés lesz, a szekrényeket osztjuk szét. 
Aztán elkezdünk ismerkedni a könyvekkel, tanulgatunk :) .

Délután 5 órakor szülői értekezlet lesz!

Kérem, aki nem hozott még fényképet, üzenő füzetet, hétfőn feltétlenül hozza el! (Nem muszáj igazolványkép, ki tudom vágni egy fényképből, lehet nyomtatni is, nem kell fényes papíron lennie!)

Most már az időjárás is az őszt idézi, úgyhogy teljesen átadhatjuk magunkat az iskolahangulatnak! Jó készülődést, kötözgetést kívánok! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...