Egy pár régebbi kép (hangulatok):
Ma reggel összepakoltunk. Utána megírtuk egymásnak, milyen "kincset" szeretünk a másikban. Majd egy-egy oklevelet kaptak a gyerekek, hogy a táborban melyik kincset bányászták elő magukból. Utolsó (😢) élménypedagógiai foglalkozásunkon nyomoztunk. Egy kis játszóterezés, ebéd, fagyizás után pedig hazajöttünk.
A hét során persze nemcsak örömteli pillanatok voltak. Biztos láttátok, volt sok sérülés. Lelkileg is: sokat veszekedtek! De úgy gondolom, ez segíti az edződést, ebből tudnak tanulni. Voltak, akik meg akartak futamodni, de nem hagytam. Mindannyiuk mosolyogva fejezte be a tábort. Elmondtam a gyerekeknek is, a nehézségektől nem kell félni, nem kell kikerülni, meg kell küzdeni vele!
Köszönöm, hogy rám bíztátok a gyerekeket! Az elmúlt 4 évben és ezen a héten! Én is sokat tanultam, nekem is legalább annyi öröm volt, legalább annyi szeretet kaptam, mint adtam!
Kívánok mindenkinek sok sikert a felső tagozathoz!
(Szerencsére sokakkal még találkozunk...)