Hétfőn Anikó hozott a gyerekeknek színes rudat, építőket, amivel bent tudnak játszani.
Anikó képei:
Kedden hagyományőrzésen játékokat tanultunk, amire később fogalmazás órán is visszatértünk. Élménypedagógián a cél a koncentráció növelése volt, és nyelvtanhoz is kapcsolódott egyik játékunk (ez itt egy tikk / takk / bikk / makk).
Néhány tesi órai kép:
Még holnap lesz egy program, amiről majd teszek fel képeket: a németesek lépnek fel a Szent Gellért Héten fél 4-től. Várjuk a nem német nemzetiségieket is, akik szívesen megnéznék!!!
A jövő hétről:
Hétfőre szeretnék kérni papírhengert! Papírtörlő, alufólia vagy folpack középső, MÁR ÜRES hengere! Akinek több is van, kérem, küldjön többet! Én is viszek, de biztos sokaknak nem áll otthon, így nem fognak tudni hozni! :)
Az első szöveget lemásolták a gyerekek a tollbamondások közül (mf. 98. o.), ezt fogom hétfőn tollbamondásként lediktálni. 2 napja fent vannak a táblán azok a szavak, amiben hibáztak. Ezek közül kiemelkedik a legkisebb, amit többen elrontottak (legkissebbnek másolták). Ha valaki szeretne gyakorolni, akkor ezt kellene!
Hétfőn még gyakorlunk ismeretterjesztő szöveget olvasni, érteni, csütörtökön pedig szövegértés felmérő lesz. Erre a tavalyi Tatu Magazinokban találtok gyakorló lapokat. Lassan elkezdem a hangos olvasást is felmérni, erre nem fogok jegyet adni, csak szeretnék mindenkit meghallgatni.
Nyelvtanból még a héten gyakorlunk, és valószínűleg jövő hétfőn (23-án) írjuk meg az év eleji felmérőt.
Pénteken (talán az 1.-2. órában) Eötvös-napozunk. Erről majd a gyerekeknek pontosabb tájékoztatást adok. Készülni nem kell rá, külön öltözetet nem igényel, az iskolában maradunk.
Szép nyári hétvégét! Remélem, sokatokkal találkozom holnap! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Viszlát, Mazsola!
A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...
-
8 után elindultunk az iskolából. Volt, aki már a Gyár utcában elfáradt. Volt, aki a diósdi buszmegállóban már megkérdezte, hogy ehet-e. :) ...
-
Mivel néhányan visszajelezték, hogy csak bólogatnak a gyereknek, amikor mesél, mit csináltunk, de valóján nem értik, próbálok egy kis magyar...
-
Kávét, hideg élelmet bekészíteni: hosszú leszek! :) Még egy kis adósság: elmaradtak a matek órai brownie képek. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése