2019. május 10., péntek

Rumini

Hétfőn színházban voltunk, megnéztük a Ruminit. Nagyon jó hangulat volt a színházban! Olyan, amilyen egy gyerekszínházban szokott lenni! :) Odafelé elég hamar odaértünk (semmi forgalom nem volt, és sajnos az eső miatt bent ácsorogtunk a színházban, de a darab kárpótolt minket!



Engedjétek meg, hogy hittan óráról is tegyek ide képet! (Bár nem a gyerekek, hanem a munkájuk látszik!)

Szerdán jött a szakfelügyelő. Az elején meg voltak illetődve a gyerekek, de kb. 10 perc után már úgy viselkedtek, mint máskor. :) Lili odajött utána - a maga kis élettapasztalatával -, hogy más tanítók akkor kedvesebbek, jobban odateszik magukat, ha jönnek órát nézni, én meg ugyanolyan voltam, mint máskor. Ha ezt összetettem az utána következő (3 órás) megbeszéléssel, akkor életem legnagyobb bókját kaptam. <3
Csütörtökön is csapatokban dolgoztak a gyerekek. Totót töltöttek ki, közmondásokat egészítettek ki, nagyítóval tollakat vizsgáltak, keresztrejtvényt oldottak meg, darut hajtogattak. Utóbbit velem, és pont ott nem fényképeztem! :(






Pénteken próbáltunk és játszottunk. :)

A jövő hétről:
Hétfőn én nem leszek. (Hittanos csoportom döntőbe jutott, őket kísérem.)
Szerdán lesz a Suligála! Várunk Bennetek! Ne felejtsétek, keddre hozzanak a gyerekek számológépet (nem működő előnyben), a fellépő ruhájuk pedig farmer (vagy hasonló és egyszínű, színes póló)! Ez ráér szerdán!
Csütörtökön lesz a komplex verseny. (Ezt elfelejtettem mondani a gyerekeknek.) Akik egész évben szorgalmasan írták a levelező feladatokat, azoknak lesz (Hajni, Csanád, Ádám, Zoé, Dani, Zsuzska, Levi, Emma, Adél). Pénteken lesz a vásár (garasok elköltése), ezen már többen vesznek részt. Úgy emlékszem, Emma az, akinél nála van a nyereménye (iskolában van a papírom, nem tudom megnézni), ő ne felejtse el elhozni! Kedden megbeszéljük a gyerekekkel!
Már "csak" 5-en nem írták meg jól a szorzós 5 perces felmérőt, kedden még újraírjuk! A többiek legalább gyűjtik az 5-öket! :)
Szép hétvégét kívánok Nektek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...