Aztán a "sárkány" szóra pánikba estünk, és új helyet kerestünk. Kedvencem: A királylány narancsot evett, amikor bekapta a sárkány. :)
Majd elmeséltük a királynak, mi történt, de úgy, hogy nem ejtettük ki a k hangot.
Ma pedig farsang volt. Először bemutattuk a jelmezünket. Nagyon szép, ötletes jelmezek voltak. Gratulálok!!!
Görög istennő (én azt mondtam, Aphrodité)
Táncosnő:
Teafilter :) :
Grófnő:
Katona I:
Ninják:
Bohóc :) :
Királylány:
Indián (Kedves Szellő):
Cowboyok (sherif és helyettese):
Katonák (I., II.,III.)
Cukrot osztogató nyuszika:
Sherlock Holmes:
Öööö, izé: (Ezt Emma rajzolta egyszer egy rajzversenyre, és nyert vele, most pedig beleöltözött.)
Róka (jól megvolt a nyuszival :) ):
Szégyenlős Hermione:
Művész:
Ördög...:
Rapper, akiről kiderült, hogy rocker:
Angyalok:
Megsajnáltuk a németeseket, akik panaszkodtak, hogy mindig kimaradnak az élménypedagógiából.
Egy küldetést kellett teljesíteni ahhoz, hogy elkezdődhessen a farsang. A feladat az volt, hogy meg kell mindenkinek érintenie egy velencei maszkot. De ehhez előbb át kellett hajózni a mély tavon, és egy mocsáron is át kellett kelni.
Aztán jöhetett az ereszd el a hajam... Előző nap mondtam, hogy az lesz. Erre megkérdezte ma az egyik kislány, mikor jön az a játék, hogy ereszd el a hajam. :) Volt tánc, aztán szobrozás, székfoglaló, lufitaposó. Ez alatt a fiúk egy része a sarokban lövöldözött. Időnként kardozva átvonultak a többiek között.
Hát ránk fér egy jó kis pihenés! :)
Összefoglaló a szülői értekezletről:
Zrínyi verseny lesz 15-én. Ha valaki elfelejtette volna a helyét, hívjon fel vagy írjon! Tehát jövő pénteken (15-én) 13.45-kor találkozunk az érdi Bolyai Iskolában. Hozzanak a gyerekek tollat, mert a kódlapot azzal kell kitölteni.
Ősszel volt a kognitív profil teszt. Móni (fejlesztő pedagógus) bejött, hogy meséljen róla. Még egy olvasásértési teszt van hátra, utána kapjuk meg az anyagot. Minden szerdán beragasztjuk a gyerekek füzetébe a lapot, de ott a suliban megoldjuk, nem kell hazavinni! Kérjük, hogy hozzanak a gyerekek A4-es füzetet. Mindegy milyen! Én egyébként már elkezdtem a fejleszteni őket.
Kértem, hogy hozzanak a gyerekek stift ragasztót (lehetőleg Prittet), sok gyereknek az ollója is hiányzik, így elég nehezen tudunk dolgozni.
Kértem firkapapírt. (Aminek az egyik oldala még használható.)
Kérem, hogy a cédulákra (amit hazaküldünk), írjátok rá a gyermek nevét.
Február 23-án lesz a szülők bálja. Fontos a bevétel (tavaly félmillió forint jött össze, köszönjük)! Ehhez Ildi (Petra anyukája) felajánlotta a tombola szolgáltatását.
A belépő a helyszínen 3.600 Ft, elővételben 3.000 Ft. Házaspároknak 5.000 Ft, 10 fő felett (pl. ha összefog az osztály) 2.200 Ft/fő a belépő. Lehet 500 Ft-ért támogatói jegyet venni. A vacsora kb. 2.000 Ft lesz. A helyszínen 500 Ft-ért lehet tombolát venni.
Amit elfelejtettem mondani: egyik osztályfőnök panaszkodott, hogy az osztályában szinte folyamatosan van tetű. Figyeljétek Ti is, mert akár edzésen, szakkörön is el lehet kapni! A védőnő szokta ellenőrizni, de ha észreveszitek, hogy a gyermek vakarózik, inkább nézzétek meg. Ha találtok tetvet vagy serkét, kérem szóljatok! Nem szoktam nevesíteni a gyereket, de tudnunk kell róla, hogy a további fertőzést megelőzzük. Ha egy osztályban elszaporodik, nagyon nehéz kiirtani. Van olyan osztály, ahol már bejöttek a szülők mindent kifertőtleníteni, és el vannak keseredve, hogy mindig visszatér.
Tervezett programjaink a 2. félévre:
- van még 2 Csimota előadás,
- mozgó planetárium,
- jön a.. Móni és Judit tudja, hogy hívják (írónő)
- Ruminit megnéznénk színházban
- osztálykirándulás: ha addig nem jut jobb az eszünkbe, akkor Budakeszi.
Jövő héten szünet, de közben a zrínyisekkel találkozunk! Következő hétről:
19-én, kedden jön a planetárium. 350 Ft lesz, osztálypénzből fizetjük.
23-án, szombaton lesz a bál.
Bosnyák Viktória
VálaszTörlésírónő
:)
Igyekszem megtanulni! :)
Törlés