Hétfőn az eső miatt nem mentünk át az évnyitóra. Úgy terveztük, közösen éneklünk egyet az aulában, de az egyik osztály megvétózta, így az osztályban énekeltünk, aztán megnyitottam az új tanévet. Élménybeszámoló, baleset- és tűzvédelmi oktatás, tankönyvosztás... szokásos éveleji programok, amit még feldobott Lara születésnapja.
Kedden elkezdtük a tanulást. Miközben ismétlünk, minden tantárgyból csempésszük be az új tananyagot is.
Tesiből elkezdtük tanulni a zsinórlabdát. Még nem teljesen szabályosan, minden órán nehezítjük egy-egy új szabály hozzáadásával. Vannak, akik nagyon jól átlátják a pályát. A kis bajnokságunkon az egyik lánycsapat nyert! Pénteken most kint tornáztunk. Amikor sikerül ezt megoldani (időjárás, nincs kint több osztály), akkor ezt fogjuk tenni, így előrébb tudjuk hozni az órát, mert nem kell alkalmazkodni az aula beosztásához.
Persze van, akit a kreativitás jobban izgat. Emma manó és királylány, lehet választani! :)
Szülinappal kezdtünk és szülinappal zártunk, Noémit pénteken köszöntöttük.
Köszönöm, akik figyelembe vették az e-mailemet. Főleg a szülők bejöveteléről van szó. Nem magyarázkodtam, de hogy értsétek:
1. A gyerekek kúsznak, másznak, a földön, a padok alatt játszanak. Ha kinti cipővel behordjuk az utca koszát, abban fognak fetrengeni. Nemcsak a sárra gondolok, hanem a láthatatlan szennyeződésekre, élősködőkre, bacikra stb. Ők pedig sokszor még a fejüket is leteszik.
2. A gyerekeket megkérdeztem, igénylik-e a segítségeteket ki- és bepakoláshoz. Szinte fel voltak háborodva. Nyugodtan rájuk bízhatjátok már, elég nagyok, meg tudják csinálni. Miközben hallgatom a szülőktől a rettegést, hogy az iskolaotthonban nem lesznek önállóak, akkor legalább Ti engedjétek őket kibontakozni! :) Ha segítségre van szükségük, ott vagyunk! Vannak gyerekek, akiknek nem tudnak / akarnak bejönni a szüleik, és ők is simán megoldják!
3. Elő van írva a házirendben! :)
4. Ha Veletek vagyunk elfoglalva, nem tudunk a gyerekekre figyelni.
5. Sokszor valamit megzavartok azzal, hogy bejöttök (akár leckeírást, akár a nyugodt étkezést), elég, ha beszóltok.
Ne haragudjatok, ha ezzel valakit megbántok, de tényleg minden értekezleten téma, hogy ez milyen zavaró! A legtöbb iskolába be sem léphet a szülő! Leadja a gyereket az iskola előtt, és kész! Nálunk meg olyan az iskola, mint egy piac, jönnek-mennek ki-be a szülők. A nagyiskolában ott kávéznak, büféznek... Én is szívesen beszélgetek Veletek, tényleg jó néha felnőttel is szót váltani :), de azért elsősorban a gyerekekért vagyunk, az ő érdeküket kell néznünk. Beszélgessünk a folyosón, udvaron, kérhettek időpontot, mindig nyitott voltam az ilyen igényekre!
Köszönöm a megértéseteket! Elnézést még egyszer, ha valakit megbántottam, nagyon nem az a célom!!!
Az üzenő már mindenkinél rendben! :)
A jövő hétről:
Hétfőn megyünk a Future Parkba. Erről küldök külön e-mailt, mert tudom, hogy nem mindenki nézi a blogot.
A hét aranyköpése:
- Jól nyomom a matekot, ugye?
Nagyon szép hétvégét kívánok! Használjátok ki a nyárias időt! Kirándulás, Családi Nap, kisiskola udvarának rendezése...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése