Bár egy kicsit rövidebb hetünk volt (Emlékeztek még a hétfőre? Mintha egy hónapja lett volna! :) ), de elég élménygazdag volt! Frontok jöttek-mentek, ez látszott a gyerekeken! Ráadásul pénteken ki sem tudtunk menni az eső miatt. Igyekeztem őket lefárasztani tesi órán, de azért ez mégsem olyan, mintha az udvaron játszhatnak!
Ének órán megszületett az első dalunk. A táblán lévő ütemeket állította össze az osztály egy dallammá, majd csoportokban szöveget írtak rá (némelyik csapatnak könnyen ment, volt, amelyiknek besegítettünk). Sajnos egyben nem tudtam feltenni, de így is érdemes megnézni! (Nagyon belehallatszik a hangom, bocsánat, pedig próbáltam halkan énekelni, de közelebb voltam a mikrofonhoz.)
https://youtu.be/PZaAYiC8hLI
https://youtu.be/m5ruJ0Jfjt4
https://youtu.be/k1luW-pc2A0
https://youtu.be/sjGGysss4dE
https://youtu.be/tSPleV81u8U
Csütörtökön a németesek szerepeltek a Suligálán.
(A jó minőségűek Feri bácsi képei! :) )
Pénteken pedig az osztály szerepelt a Kíváncsi királykisasszonyokkal.
Nagyon ügyesek voltak a gyerekek. Szépen, érthetően beszéltek. Le a kalappal előttük! (Pedig még csak elsősök!)
Félve kérem, mert anyák napja után sem voltak aktívak (csak egy képet kaptam), hogy akinek sikerült a videofelvétele, kérem, küldje el, mert nekem közben sajnos megtelt a memória, így a vége hiányzik.
A jövő hétről:
Hétfőn osztálykirándulás. Erről már írtam e-mailt. Ha még van kérdésetek, írjatok, hívjatok! Kicsit hamarabb fogunk visszaérni, mert a néptáncosoknak elvileg 3-kor Battán kéne lenniük. Na annyira azért nem, de fél 4-re visszajövünk. Meleget ígérnek, legyen a gyerekeknél bőven innivaló (vizet tudunk még tölteni rá)! Megbeszéltük, hogy aki érzékeny, hozzon fényvédő krémet. Többnyire árnyékos helyen leszünk, de azért inkább jobb az elővigyázatosság! Világos sapkát is ajánlok! Eső egyre kevésbé valószínű! :)
Csütörtök-pénteken én nem leszek (volt osztályommal kirándulunk)!
Csütörtökön 19 órától Zacher Gábor előadása lesz a tornateremben. Ajánlom, tavaly nagyon jó volt.
Jó hétvégét! Pihenjetek, játszatok sokat!!!
2018. május 25., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Viszlát, Mazsola!
A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...
-
8 után elindultunk az iskolából. Volt, aki már a Gyár utcában elfáradt. Volt, aki a diósdi buszmegállóban már megkérdezte, hogy ehet-e. :) ...
-
Mivel néhányan visszajelezték, hogy csak bólogatnak a gyereknek, amikor mesél, mit csináltunk, de valóján nem értik, próbálok egy kis magyar...
-
Kávét, hideg élelmet bekészíteni: hosszú leszek! :) Még egy kis adósság: elmaradtak a matek órai brownie képek. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése