Végre megérkezett a tél... :)
Ez nem akadályozta meg az építőinket, hogy tovább homokozzanak!
Aztán olyan hideg lett, hogy alig tudtunk kimenni. Megfagyott a vár is. :( És sajnos sok a hiányzónk is. :(
Pénteken Peti születésnapját ünnepeltük.
A hét végére az idő is engedett, így ki tudtuk élvezni azt a kis havat, ami van. De most már várunk, tavasz! ;)
Hétfőn és szerdán lesz ebédbefizetés!
Aki elfelejtette a zeneiskolai tandíjat befizetni, szerdán pótolhatja!
Hétfőn fogadó óra lesz! (Most nem kell előre feliratkozni, csak sorbanülni!)
Szombaton tanítási nap lesz. Március 16-át dolgozzuk le, így pénteki órarend szerint kell készülni! Lesz a délelőtt folyamán egy érzékenyítő program, egy látássérült fiatalemberrel találkoznak a gyerekek, beszélgetnek, filmet néznek vele (Kockásfülű nyúl).
Pénteken BonBon Matinéra megyünk (ez az utolsó). Ezen a napon lesz az intézményi ellenőrzés is!
Csütörtökön egy kis ismétlés, gyakorlás után röpit írnak köriből a gyerekek.
Szóval elég mozgalmas és ráadásul hosszú hetünk lesz, pihenjetek, játszatok sokat! (Csak olvasásból volt házi feladat, matekból szorgalmi, de ezt sokan már pénteken megcsinálták, kb. 3 perc az egész.)
Jó pihenést kívánok!
2018. március 2., péntek
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Viszlát, Mazsola!
A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...
-
8 után elindultunk az iskolából. Volt, aki már a Gyár utcában elfáradt. Volt, aki a diósdi buszmegállóban már megkérdezte, hogy ehet-e. :) ...
-
Mivel néhányan visszajelezték, hogy csak bólogatnak a gyereknek, amikor mesél, mit csináltunk, de valóján nem értik, próbálok egy kis magyar...
-
Kávét, hideg élelmet bekészíteni: hosszú leszek! :) Még egy kis adósság: elmaradtak a matek órai brownie képek. ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése