2020. november 7., szombat

Vadaspark

 Ahogy ígértem, most elég sok kép lesz! (Azért is raktam fel kicsit később, mert sok idő kell, mire feltöltődik.)

Felköszöntöttük Zsigut születésnapján.




 

A héten kicsit nosztalgiáztam (tesiztünk), néztem, milyen ügyesek lettek már a gyerekek.

















Volt zsűri is: :)



Fogalmazás órán labdáztunk is (akkor elfelejtettem képet készíteni, csak utána a feldolgozáskor):


Több órán használtuk a digitális technikát a héten: nyelvtan (Krétán fent vannak a linkek, lehet gyakorolni), olvasás, köri és technika órán is! :)

Olvasás órán népköltészettel foglalkoztunk, a gyerekek írtak találós kérdést, kiszámolót:







És akkor jöjjön a Vadaspark. Ez a kirándulás sem a terveink szerint alakult... De nagyon jól sikerült.

A buszvezetőnk beiktatott egy törökbálinti városnézést, elvitt minket tankolni is. :o :) Így egy kicsit később értünk Budakeszire, de addigra legalább teljesen elállt az eső! Az út végén (szerencsére amikor már a kis úton voltunk) kinyílt a buszajtó is (kb. 10 cm-re), és nem tudta a bácsi visszacsukni! Így ameddig mi bent voltunk a Vadasparkban, ő visszament buszt cserélni.

A medvexit program elmaradt, a vezetőnk véletlenül péntekre írt be minket... Vettünk ezért füzeteket, és azzal dobtuk fel a túránkat. Végül is így pont végigértünk, éppen ebédre értünk vissza, a medvexittel már lehet, hogy kicsit zsúfolt lett volna! Vettünk zoocsemegét, bementünk a simogatóba, játszani is volt idő. De meséljenek a képek!

1. sorozat (Anikó):


























































































2. sorozat (Márti):




























































































És akkor el is telt a hétvége! :D

A jövő hétről:

Hétfőn szövegértés felmérőt írunk. Elkezdjük az állat témakört. Noémi behoz hozzá egy cicát. Ha valaki allergiás, kérem, előre szóljon, hogy akkor máshogy oldjuk meg!

A héten lenne a Szent Márton napi felvonulás. Erről semmit nem tudunk, a németesek még nem árulták el, hogy meg lesz-e tartva (gondolom, akkor nem). Mi arra gondoltunk, hogy a vonulást mellőzzük, de valami mártonozást beiktatunk! ;)

11-12-én lesz a papírgyűjtés (már küldtem róla e-mailt).

Szép napos hétvégét, a betegeinknek mielőbbi gyógyulást kívánok!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Viszlát, Mazsola!

 A héten befejeztük a Mazsola és Tádét. Nagyon megszerették a gyerekek, kérték, újra olvassuk el. 😍 Javasoltam nekik, hogy olvassák el otth...